Egy reggel Zümi kinézett a kaptárból.

– MÉZI!

Mézi ijedten odaszaladt.

– Mi történt?

– Eltűnt a világ!

Odakint minden fehér volt.

Zümi még sohasem látott havat.

Egy apró hópehely hullott a kaptár elé.

– Ez virág?

– Nem.

– Cukor?

– Nem.

– Akkor biztosan az ég hullik darabokra!

Mézi nevetett.

– Ez hó.

Zümi ki akart repülni.

– Megnézem!

– Télen inkább bent maradunk. Túl hideg van.

Zümi csalódottan nézte a fehér tájat.

– És mit fogunk csinálni egész télen?

Mézi bevezette a kaptár belsejébe.

A méhek szorosan összegyűltek.

– Gyere közénk!

Zümi bebújt.

– De miért állunk ilyen közel egymáshoz?

– Hogy melegen tartsuk a családot.

A méhek apró izmaikkal dolgoztak, meleget termelve.

Zümi is megpróbálta.

– Én is fűtök!

– Te is.

Kívül hó hullott.

Bent azonban meleg volt.

A méhek lassan haladtak a mézzel teli lépek között, és felváltva kerültek a melegebb belső és a hűvösebb külső részekre.

Zümi egyszer csak meglátta Picurkát.

Pontosabban azt a méhecskét, aki valaha Picurka volt.

Már neki is szárnya volt.

– Emlékszel rám? – kérdezte Zümi.

– Persze!

Egymás mellé bújtak.

– Tavasszal megmutatom neked a virágokat – ígérte Zümi.

– Milyenek?

Zümi elgondolkodott.

– Gyönyörűek. Sárgák, lilák, fehérek… és olyan illatuk van, amit nem lehet elmesélni.

– Mikor jön a tavasz?

– Még várnunk kell.

Odakint tovább hullott a hó.

Zümi azonban már egyáltalán nem bánta.

Volt mézük.

Volt melegük.

És ott voltak egymásnak.

Mielőtt elaludt, még egyszer arra gondolt, milyen furcsa az élet.

Tavasszal megszületett.

Nyáron megtanult repülni.

Ősszel készült a télre.

Most pedig egy havas estén ő maga segített melegen tartani azt az otthont, ahol egykor még semmit sem tudó kis méhecskeként ébredt.

– Jó éjszakát, Mézi!

– Jó éjszakát, Zümi!

– Tavasszal megint lesznek virágok, ugye?

– Mindig visszatérnek.

Zümi mosolygott.

Odakint egy újabb hópehely érkezett.

A kaptárban pedig több ezer apró méhecske melegítette egymást.

És Zümi tudta, hogy bármilyen hideg legyen is odakint, ahol összetartanak és vigyáznak egymásra, ott mindig marad egy kis melegség.